Minden kapcsolat hoz valami újat. A mostani is. Mert hogy még az Illető házas. Papíron. Na ilyen se volt még. Volt már mániákus-depressziós, idegbeteg, munkakerülő, látens alkoholista, na de házas még nem. Ezt még leírni is fura volt, nem hogy felfogni, hogy pont velem van ez így. De ott a másik oldal ugyanakkor, hogy a cél érdekében meg kell tanulni ezzel a ténnyel együtt élni, amíg a papírok alá nem íródnak... már ha akarja az ember. És akarja, akarom.

Mert az meg kell mondanom, hogy a pasi korrekt, ebből a szempontból főleg. Nyíltan magától!!!! beszél nekem arról, hogy miért és hány év után és hogyan jutottak ők ide a kedves exxel, és nem kell kérdeznem semmit, mondja Ő magától is. Belátta, hogy ha most harmonikus kapcsolatban akar élni velem, akkor fairnek kell lennie e témában, mert fordított helyzetben neki sem lenne könnyű együtt létezni egy láthatatlan férjjel.

Szóval marad az, hogy megpróbálok nem gondolni arra, hogy ahova most én hajtom álomra a fejem, oda még fél évvel ezelőtt a feleség hajtotta, és megpróbálom nem észrevenni azokat az apró jeleket / tárgyakat, amik a házasság egyelőre ott maradt nyomai a lakásban.

Nem róhatom fel. Egyelőre nem. Csak az a lényeg így még mindennek az elején (friss együttlevősdiről lévén szó), hogy velem édes-aranyos-kedves... és most csak ez számít.